Bercsényi Béla - színész, színi tanár

2025.09.20


Bercsényi Béla
(1844. május 4., Miskolc – 1901. október 17., Budapest) színész, a Nemzeti Színház tagja, a színészakadémia tanára a Fiumei úti Sírkertben alussza örök álmát.

A sír pontos helye:

Budapest, Fiumei úti Sírkert

Parcella, szakasz, sor, sír:
28, N/A, 1, 160

A sírhely és síremléke 2001 óta védett.

(A síremlékről készült fotók a szócikkben, lejjebb találhatók.)

1.
1.
2.
2.


Bercsényi Béla "1863. jún. 13-án lett színész, Latabár Endrénél, Szegeden, majd Kolozsvárott, Aradon, Nagyváradon is működött, részben Fekete Pál és Nagy Mihály igazgatóknál. 1872. augusztus 23-án mint vendég fellépett a Nemzeti Színházban, »A társaságból« című színmű Lübenau Róbert szerepében, és harmadszori fellépte után szerződtették. Paulay Ede igazgatóvá történt kinevezése után (1891. január), ő lett utódja a színiakadémián, ahol a lélektan, dramaturgia és a jellemábrázolás előadója volt. 1888-ban megválasztották a Petőfi Társaság tagjává, ugyanakkor fővárosi bizottsági taggá is választották.

A vidéki színészet mozgalmaiban élénk részt vett s már 1872-től – az Országos Színészegyesület alakuló gyűlésétől – 1882-ig mint pártoló tag behatóan érdeklődött a színészi közügyek iránt. Utolsó fellépése 1901. május közepén volt, Björnson »Csőd« című drámájában.

Bercsényi Béla 1873. július 28-tól »A színpad« című szaklap szerkesztője volt.

A maga idejében a Nemzeti Színház leghasznosabb tagjainak egyike volt: erőteljes alakja, szép hangja, sokoldalú műveltsége is segítette sikerében. A régebbi szavaló stílusban játszott, de kitűnő volt a beszédtechnikája kitűnő, s volt benne jellemzőképesség.

Különösen romantikus stílusú darabokban játszott nagy sikerrel, és mint drámaírónak is voltak sikerei.

Munkái:
– »Az ezredes leánya«, dramolett 1 felvonásban – Pest, 1876
– »Gr. Dormándy Kálmán«, dráma 5 felvonásban – 1887, Nemzeti Színház
– »A váltó«, színmű – 1880. nov. 26, Nemzeti Színház
– »Az alispán úr«, dráma 5 felvonásban – 1887, Nemzeti Színház
– »Uj élet«, színmű 4 felvonásban – 1887. dec. 2., Nemzeti Színház

Fordításai:
– »Csőd«, színmű 5 felvonásban. Írta: Björnson Björnsterne. Bemutató: 1876, Nemzeti Színház
– »A járvány«, vígjáték, Schweitzer D. J. után
– »Holtomiglan – holtodiglan« népszínmű
– »Járj a magad lábán«, énekes színmű. Írta: Hopp Gyula. Zeneszerző: Conradi és Hopp Gyula"

(Forrás: Schöpflin Aladár – Erődi Jenő – Kürthy Emil:
Magyar Színművészeti Lexikon 1929–1931 / Országos Szinész-Egyesület; Thália Műintézet R.-T., Budapest)
 


Sírversét Váradi Antal írta:  

"Művész volt, egyesült benn nagy szív és elme,
oltára volt a színpad. – A művészet szerelme. 
 S bár múló alkotás az, mit a színész teremt, 
alakjai hatása túlélik a jelent. 
És a halál kárpitja, amely föléje dől, 
el nem takarja lelkét síró szemünk elől! 

A fáklya bár kihamvadt, de fénye él tovább, 
ezer tanítvány őrzi lelkében láng-nyomát, 
s amerre magyar színen magyar nyelvünk zeneg, 
ott hymnust énekelnek az Ő eszméinek. 
Nem hal meg az egészen, ki nemzetének él, 
csak azt, mi benne múló, takarja szemfedél!
"


Sajnos, a sírfelirat eléggé megkopott, így a síremléken a sírvers sem olvasható már el. Ami még viszonylag jól elolvasható rajta, az az elhunyt neve, születési, halálozási dátuma, és hogy színész és a színiakadémia tanára volt. 

(A képekre kattintva nagyobb méretben is megtekinthetik a fotókat.)


Források: 

A fotók forrásai:

A Bercsényi Béláról készült 1. kép:
https://fototer.oszk.hu/torteneti-fenykepalbumok/bercsenyi-bela-szinmuvesz-kepmasa/ 

A fotó készítője: Strelisky Sándor (1851–1923)
Intézmény/Testület:
Strelisky Sándor fényképészeti műterme (Budapest, Dorottya utca 9.) (1885–1910)

Készítés helye: Magyarország, Budapest
Készítés ideje: 1890. 01. 01. – 1899. 12. 31.

A képen látható írás: Bercsényi Béla autográf aláírása

A fotó lelőhelye: OSZK Színháztörténeti és Zeneműtár

Raktári jelzet: SZT Album 152/3/1

A Bercsényi Béláról készült 2. kép:
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bercs%C3%A9nyi_B%C3%A9la.jpg 

A fotó készítője: ismeretlen
A kép 1901 előtt készülhetett


A síremlékről készült képek: saját készítésű fotók

A sírvers forrása:
https://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/adat060.htm


Az életrajzi adatok forrásai:
– Schöpflin Aladár – Erődi Jenő – Kürthy Emil:
Magyar Színművészeti Lexikon 1929–1931 / Országos Szinész-Egyesület; Thália Műintézet R.-T., Budapest

A sírhely adatainak forrása: 
https://www.nekb.gov.hu/nemzeti-sirkert/budapest/fiumei-uti-sirkert/bercsenyi-bela-helfer-bela