Zimay László - zeneszerző, karnagy, zenepedagógus
Zimay László (Gyöngyös, 1833. június 29. – Bp., 1900. április 8/9.) zeneszerző, karnagy, zenepedagógus síremléke a Fiumei sírkertben található.

Iskoláit Kecskeméten és – egy évig, 1847-ben – Tatán végezte. – gyakran és nagy szeretettel utazott le Kecskemétre testvéréhez, Zimay Károlyhoz. Első zenei élményeit apjától kapta, aki az osztrák hadseregben mint katonai karmester szolgált, édesapja egyúttal első zenetanára is lett.
Az ifjú László már ekkor nagy feltűnést okozott érzelemdús zongorajátékával, gyakran meghívták a környékbeli főurak estélyeire. Indulóit, táncos darabjait komoly tetszést aratva játszotta az édesapja által vezetett zenekar. Mikor serdülőéveiben apját elvesztette, zongoratanulmányait önképzéssel folytatta. Iskoláit nagy szorgalommal végezte, kecskeméti tanárai mindig elismeréssel szóltak róla.
A gimnáziumot 1854-ben fejezte be, s ezután elhagyta Kecskemétet. Az ország több kisebb városában koncertezett, hogy pénzt keressen tanulmányai folytatásához. 1855-ben Pesten beiratkozott az egyetem jogi karára. 1858-tól (egyes források szerint 1955-től) Mosonyi Mihálynál zeneszerzést tanult Pesten. Ettől kezdve publikált magyar műdalai és népies dalai országszerte és külföldön is sikert arattak.
1864-66 között a Pest-Budai Dalárda, majd 1866-70-ig a Nemzeti Dalkör karnagya, számos népszerű kórusmű szerzője, Liszt Ferenc barátja és kórusainak előadója volt. Óriási munkát végzett az egyesületi és a nyilvános hangversenyzési életben, több alkalommal meghallgatta, véleményével segítőkészen támogatta a Kecskeméti Városi Dalárdát is.

Érdekességképpen:
a Pest-Budai Dalárda napjainkban is működik, bővebb információkat a dalárda honlapján olvashatnak róla:
https://www.pestbudaidalarda.hu/tortenet.html
Zimay László 1875-78 között a Budai Ének-és Zeneakadémia zeneigazgatója, a kilencvenes években az Országos Magyar Daláregyesület másodkarnagya.
1887-től haláláig a Nemzeti Zenede zongoratanára volt.
1896-ban a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntették ki.
"Zimay László kitüntetése
A hivatalos lap mai száma a következő legfelsőbb kéziratot közli:
Személyem körüli magyar miniszterem folytán Zimay László zeneszerzőnek és a Nemzeti zenede tanárának, a zeneszerzés és zenészeti pedagógia terén kifejtett müködése elismeréseül: Ferencz József-rendem lovagkeresztjét adományozom.
Kelt Budapesten, 1896. évi október hónap 27-én.
Ferenc József s.k. Jósika Sámuel báró s.k"
/"Budapesti
Hirlap", 1896. november 6., XVI. évfolyam 306. szám/
"Zimay László
Királyi kitüntetés mindig érdemeseket ér, de a kitüntetetettek sorából sokáig hiányzott a Zimay László neve, mig most az ő mellét is disziti a Ferencz József rend lovagkeresztje.
Barátai és tisztelői ezt a kitüntetést bizonyára nem fogadják irigykedéssel, mert ez valóban az érdem jutalma, legfelsőbb elismerése egy munkásságban és eredményekben gazdag müvészpályának és ehhez járul még az is, hogy Zimay Lászlónak, mint embernek is csupán barátai lehetnek, akik büszkék sikerére.
A zenepedagógus Zimay a tanuló ifjuságot a legjobb zongoraiskolával ajándékozta meg, melynél különb módszeres munkát a külföld sem mutathat fel, a zeneköltő dalai az egész ország közkincsét képezik, olyan népdalok ezek, amelyek a nép lelkéből fakadtak, mig zongorára irott müvei és karai is gazdagitották a zeneirodalmat.
Zimay László zeneszerzői egyénisége már azért is jelentőséges reánk, magyarokra nézve, mert ő volt az elsők között, aki a magyar zenét müvészi formába törekedett önteni, a népdalt megnemesitette és müveibe nemzeti hangulatot vitt.
A dalegyesületek szervezésénél is hervadatlan érdemeket szerzett a kiváló zeneszerző, és mint a »Budapesti Dalárda, a »Nemzeti Dalkör« karnagya, ezen zeneegyesületeket a tökély magas fokára emelte. A »Honfidal«, »Honvédek csatadala«, »Dalra magyar« gyöngyei a magyar férfinégyes irodalomnak."
/"Zenelap",
1897. március 15., XI. évfolyam 7-8. szám/
Művei:
Dalok:
Hegedűsné emléke (Losonczy L., 1859)
Naptól virít – Édes rózsám, 2 magyar eredetű dal (Tóth K., Losonczy L., 1859)
Rózsa és tövis, 6 magyar dal (1860, benne: Elvennélek én, csak adnának, Petőfi S. és Kicsiny a lány, nagy a gondja, Czoczor G.)
A szemeim néma könnyvben ferednek és Nem hallottam soha ily bús harangszót (Losonczy L., 1861)
Zord az idő (1863)
Szerelmi dalok (Erotica), 4 dal (1863, köztük: Boldog éjjel, Petőfi S.)
Te vagy az én életem... (1864)
Dalcsokor, 4 dal (1867, köztük: Boldog éjjel, párdal, Petőfi S.)
Csillagos az ég (Gyulai P., 1876 k.)
Mezei virágok, 7 dal (1876)
Szemérmesen (Losonczy L., 1876)
Hull a fáról (Kéry I., 1855), stb.
Kórusművek:
Honvédek csatadala (férfi szóló, férfikar, zongora/zenekar; Machik J., 1874)
Magyar Király-hymnus (vegyeskar, orgona/zongora/harmónium) számos férfikar: tk.:
Honfi dal (Balogh Z., 1867, az 1866-os országos dalárünnepre rézfúvók kíséretével)
Dalra magyar! (Ábrányi E., 1870, Lisztnek ajánlva)
Pusztai élet (Petőfi S., 1871)
Suhog a szél (Komócsy J.)
dalárdák jeligéi, indulói, népdalfeldolgozások, saját és mások népies műdalainak átiratai
Zongoradarabok:
Matild polka (1856)
Jellemrajzok magyar népdalokból (1874)
Éji hangok a Balatonon (1867)
Rhapsodia magyar népdalok felett (1877)
Magyar ábránd egy népdal felett (1882)
Nászmenet a templomban (1885, Kiállítási Album)
3 magyar noktürn (Op. 37, 39, 44) stb.
Pedagógiai művei: Ujjgyakorlatok (1875); Elemi és technikai gyakorlatok (6 füzet, 1894)
Írásai:
kisebb cikkek a ZL-ban (1863, 1864), köztük: A magyar nép- s műdal érdekében, 1863. 03. 05.
Síremléke pontos helye:
Budapest, Fiumei úti Sírkert
34/1-3-16
Fotók forrásai:
– Zimay László portréja
Forrás: OSZK EPA
https://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=41384
DKA-041384
Zimay
László /
fényképész: Goszleth István
– A Pest-Budai Dalárda alapszabályai című kiadvány címlapja
(Pest, 1859, Müller Emil könyvnyomdája)
Forrás:
https://edit.elte.hu/xmlui/static/uv/uv.html?key=10831/27613&fname=KNY_19_00700_0584983_2001.jpg
AZ ÉLETRAJZI ADATOK FORRÁSAI:
– "Budapesti Hirlap", 1896. 11. 06., XVI. évfolyam 306. szám
– "Zenelap", 1897. 03. 15., XI. évfolyam 7-8. szám
– https://www.kjmk.hu/kecskemeti-kotodesu-zeneszerzok/#Zimay-horgony
– https://mek.oszk.hu/03600/03630/html/ (Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái)
