Komlóssy Ida - színésznő, műfordító
Komlóssy
Ida (Kövér
Lajosné
Komlóssy Ida; Székesfehérvár,
1822. március 11. – Budapest, 1893. szeptember 11.) színésznő,
műfordító, az
első, egykori pesti Nemzeti Színház tagjának
síremléke a Fiumei úti Sírkertben látogatható.
Férjeként Kövér Lajos (1825–1863) drámaírót tudhatta maga mellett.
Leányuk Kövér Ilma (1862–1928) írónő.
Komlóssy Ida testvére, Komlóssy Paulina (n. a. – n. a.) szintén a színészi pályát választotta.
(A
síremlékről készült fotók és a sír pontos helye a szócikk
végén találhatók.)

Ida Komlóssy Ferencz Dániel
színi direktor (1797–1860)
és Czégényi Erzsébet
(1805–1855)
színésznő
leányaként
látta meg a napvilágot. Bár
szülei nem színésznőnek szánták, a kisleány az 1834-es
esztendőben már fellépett édesapja színpadán,
gyermekszereplőként, ahol elsősorban táncaival aratott sikert.
1838-39-ben vendégművészként
volt látható
az akkor még Pesti Magyar, 1844-ben pedig
a –
már –
Nemzeti Színház
színpadán, s
a Nemzetinek 1845-től szerződéses tagja lett. A
nemzet első színházában naivaként és fiatal hősnőként
működött. Tanult és képzett színésznő volt, aki többször
tett külföldi tanulmányutat és sok kedvességgel játszotta
szerepeit, bár bizonyos érzelgős pátoszt nem tudott levetkőzni.
A kritika sokszor rótta meg modorosságáért, amelyet csak szépsége
és fiatalsága ellensúlyozott.
1861-ben házasságot kötött Kövér Lajos íróval, 1863-ban, férje halála után azonban visszavonult. Magyar nyelvre lefordított többek között Grillparzer- és Scribe-művet is.
Főbb szerepeiből:
Shakespeare:
"A makrancos hölgy" – Kata
Shakespeare: "Lear király"
– Cordelia
Schiller: "Ármány és szerelem" – Miller
Lujza
Goethe: "Clavigo" – Mária
Seribe: "Egy pohár
víz" – Királynő
Katona: "Bánk bán" – Melinda
Fordításai többek között:
Benoît-Joseph Marsollier: "Limburgi vár, vagy a két fogoly" (vígjáték két felvonásban; bemutató: Nemzeti Színház, 1847. november 29.)
Franz Grillparzer: "A tenger és szerelem hullámai" (dráma; bemutató: Nemzeti Színház, 1854. szeptember 4.)
Eugène Scribe: "A navarrai királyné regéi, vagy ami a hölgyeknek tetszik" (komédia; bemutató: Nemzeti Színház, 1855. január 4.)
Síremléke
pontos helye:
Budapest,
Fiumei úti Sírkert
Parcella, sor, sír:
34/1-2-23
A FOTÓK FORRÁSAI:
– A felső, első (1.) kép: Kövérné Komlóssy Ida színésznő
A kép készítője: Ismeretlen
A
kép forrásai:
a) Országos
Széchenyi Könyvtár – Digitális Képarchívum:
DKA-059726
https://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=59726
b) Rédey
Tivadar: "A Nemzeti Színház története" című könyv –
Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1937; elektronikus
változat –
Magyar Elektronikus Könyvtár:
https://mek.oszk.hu/12800/12846/
– A síremlékről készült képek: saját készítésű fotók
AZ ÉLETRAJZI ADATOK FORRÁSAI:
– Magyar Színművészeti Lexikon (1929–1931; szerkesztő: Schöpflin Aladár) – "Komlóssy Ida" szócikk – Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, Budapest, 1929–1931; elektronikus változat – Magyar Elektronikus Könyvtár:
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/27/27261.htm
– Magyar Színházművészeti Lexikon (Főszerkesztő: Székely György) – "Kövérné Komlóssy Ida" szócikk – Az Akadémiai Kiadó és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gondozásában készült / Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994; elektronikus változat – Magyar Elektronikus Könyvtár:
https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz13/735.html
– Magyar Életrajzi Lexikon A–Z (Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes) – "Komlóssy Ida; Kövér Lajosné" szócikk / elektronikus változat – www.arcanum.com:
– www.szinhaztortenet.hu – A "Limburgi vár" keresőszóra kapott találat szerint a darab premier-dátuma: 1847. november 29.
– www.szinhaztortenet.hu – "A tenger és szerelem hullámai" keresőszóra kapott találat szerint a darab premier-dátuma: 1854. szeptember 4.
– www.szinhaztortenet.hu – "A navarrai királyné regéi" keresőszóra kapott találat szerint a darab premier-dátuma: 1855. január 4.
– Magyar Életrajzi Lexikon A–Z (Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes) – "Kövér Lajos" szócikk / elektronikus változat – www.arcanum.com:
– Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái – "Komlóssy Ferencz Dániel" szócikk / elektronikus változat – www.arcanum.com:
– Magyar Színházművészeti Lexikon (Főszerkesztő: Székely György) – "Komlóssyné Czégényi Erzsébet" szócikk – Az Akadémiai Kiadó és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gondozásában készült / Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994; elektronikus változat – Magyar Elektronikus Könyvtár:
https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz13/507.html
– Magyar Életrajzi Lexikon A–Z (Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes) – "Kövér Ilma" szócikk / elektronikus változat – www.arcanum.com:
– Magyar Színházművészeti Lexikon (Főszerkesztő: Székely György) – "Komlóssy Paulina" szócikk – Az Akadémiai Kiadó és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gondozásában készült / Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994; elektronikus változat – Magyar Elektronikus Könyvtár:
https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz13/505.html
A SÍRHELY ÉS SÍREMLÉKE ADATAINAK FORRÁSAI:
– Tóth Vilmos: "A Kerepesi úti temető 1999-ben / A Kerepesi úti
temető II." – "Budapesti
Negyed", 1999. ősz,
25.
szám
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BFLV_bn_25_07_1999_3_2/?query=Koml%C3%B3ssy%20&pg=227&layout=s
– Wikipedia – "A Fiumei úti
Sírkert nevezetes halottainak listája:
https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Fiumei_%C3%BAti_s%C3%ADrkert_nevezetes_halottainak_list%C3%A1ja
