Mazsola, akit egy unokahúg gyermekkori becenevéről neveztek el

Emlékeznek még a régi esti mesékből Mazsolára? Meg Manócskára és Tádéra meg a többiekre? A hazai televíziózás hőskorában, az egyik legmagasabb nézettséget produkáló szombat esti program volt az Esti Mesében a Cicavízió, amelynek főszereplője lett a nem a kalácsba, kuglófba való szárított csemege, hanem egy zöld színű kunkori farkú disznó, illetve malac, akit Mazsolának hívtak.

Szülőanyja Bálint Ágnes volt, aki több gyermek- és bábműsornak készített akkoriban forgatókönyvet, illetve eljátszható meséket, a Bábszínházban. 1959-ben, a Bábszínház egyik műsorában szereplő malacnak azt a mondatot kellett mondania, hogy "Miért adnak nekem hétköznapi moslékot, holott ma vasárnap van?…" A heti társulati megbeszélésen aztán, amikor előkerült a jelenet, Bródy Vera bábtervezőt ez arra késztette, hogy a kérdéses disznónak kissé duzzogó malacképet rajzoljon még az értekezlet alatt. Később a szobájában befejezte, és nagyon jól sikerült. 

Bekeretezve kiakasztotta a szoba falára. Évekig nézett vissza a malacka-terv. Egy napon a televízióban egy új bábfigurára lett szükség, "valami olyan kellene, »akiben« a gyerekek önmagukat ismerhetik fel… Az egyik délután a gondolataimba merülve ültem az íróasztalomnál – meséli Bródy Vera –, pillantásom véletlenül a falon függő disznócskára esett. Hosszan néztük egymást, s egyszer csak megértettem, mit mond a szeme. Felhívtam Havas Gertrúdot, aki évek óta művészien keltette életre műsoraimban Kisdobos Danit, Nyuszit a »Futrinka« első adásaiban és Csilla babát, később a kotnyeles Gombóc tündért. Azonnal a tárgyra tértem: Akarsz malac lenni? Akarok! – nevetett Trúdi, s ezzel eldöntötte a sorsát. Egyéniségének játékos része gyorsan átköltözött a posztómalacba – csak a röfögés okozott egy kis nehézséget. Aztán, később azonban már professzionálisan röfögött."

Az elnevezés gyorsan jött: Bródy Vera unokahúgát nevezte a család Mazsolának, kiskorában, innét a keresztség. Mazsola, az írói-bábtervezői-színészi-rendezői telitalálat rövidesen hatalmas karriert futott be, és a hazai televíziózás hőskorának egyik legnépszerűbb alakja lett, akit – a dramaturgia szerint – elkergettek otthonról, azonban Manófalvi Manó, azaz Manócska befogadta Őt tökhéj házába, majd később a szívébe is befogadta ezt a turcsi orrú, bájos figurát. A gyerekszívekbe is rögtön beletalált, mert Mazsola olyan volt, mint a nézőgyerekek közül bármelyik, aki nem akar még lefeküdni, mint a Kovácsék Pistikéje, és nem szeret mosakodni, mint akár a kis Tóth Juliska sem, egyszóval gyerek. Olyan, mint a nézőgyerekek. 

Nem rossz gyerek, mert a gyerekek sohasem rosszak, hogyan is lehetnének azok, amikor azt sem tudják, mi a jó, vagy a rossz. Úgy kell őket erre megtanítani, okos szóval, meg néha furfanggal, ahogy ezt a mesében Manócska többször meg is teszi. Mazsola kíváncsi, és szüntelenül kérdez, de tanulékony, mert idővel már nem csámcsogott, sőt, rendszeresen mosakodott is. 

Mazsola több példányban is elkészült, először egy egyszerűbb változat (1963), később már a színes televíziózás hajnalán külön figyelve a színekre is. Talán nem túlzás ezt mondani, azóta afféle kult-figura lett képviselve egy originálisan magyar tévémesefigurákat. Lassan azonban már a többedik generáció nő fel Mazsola nélkül, és nekik talán már semmit sem mond ez a figura, vagy max. nagyon retró mesealak, amit az Anyák, meg Nagyanyák elbeszéléséből ismerhetnek meg. A Harry Potter és annak szuper filmváltozatának korában, ez a hagyományosan mozgatott bábfilm messze elmarad a nagy látványosságok csodálatától. Egyszerű, kedves és okulásra méltó történeteivel, ma már kissé avíttnak számít... de talán mégse... Nem?

Az eredeti poszt közzétételének ideje: 2021. január 17.
A poszt elérhetősége: https://www.facebook.com/photo/?fbid=3990947240917841&set=gm.3924053354305941   

A kép forrása: Taki eredeti posztja: 
https://www.facebook.com/photo/?fbid=3990947240917841&set=gm.3924053354305941