Pethes Imre - színész

2025.09.11


Pethes Imre (Jászárokszállás, 1864. december 18. – Budapest, Terézváros, 1924. november 14.) magyar drámai színész, akadémiai tanár, színrendező, és felesége, Pethes Imréné síremléke a Fiumei úti Sírkertben.

Szintén e sírban nyugszik – valószínűleg – Pethes László, egykori író, politikus, nemzetgyűlési képviselő is. (Született: Jászárokszállás, 1885. július 22. – halálozásának pontos dátumáról egyelőre nem találtam információt.) 

Pethes Imrének jelentős szerepe volt az egykori Nemzeti Színház modern előadói stílusának kialakításában, és az egyik, Shakespeare-szerepeket legtöbbször játszott színművészeink között tartja számon a színi világ.

1923. április 21-én lett a Nemzeti Színház örökös tagjává.

Fia Pethes Sándor színművész (1899–1981).

A síremlék részét képező szobor Csorba Géza szobrászművész alkotása, aki az első, egykor az Astoriánál állt, ám 1913-ban lebontott Nemzeti Színház egyik megmaradt oszlopából faragta ki a síremléket. (Érdekességképpen: Jászai Mari tragika is ugyanezen színház maradványaiból építtette meg saját síremlékét.) 

Pethes Imre síremléke Thalia alakját formázza, aki görög mitológiai alakként többek között a színház és a komédia múzsája.  


A síremlék pontos helye: 

Budapest, Fiumei úti Sírkert

Parcella, szakasz, sor, sír:
45, N/A, 1, 100 

(A sírhely és síremléke 2001 óta védetté nyilvánított.)


Videofelvétel (Filmhíradók Online): 

Pethes Imre síremléknek avatása - 1930. november 1.




Fotók forrásai:

Az 1. fotó, az első sorban, balról az első kép:
Pethes Imre Cyrano de Bergerac szerepében

Forrás: https://magyarkonyhaonline.hu/cikkek/pethes-leves  

– A 2. fotó, az első sorban lévő középső kép:
Pethes Imre Edmond Rostand "Cyrano de Bergerac" című színdarabjának címszerepében a Fővárosi Nyári Színházban 1900-ban

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pethes_Imre#/media/F%C3%A1jl:Pethes_Imre_Cyrano_de_Bergerac_4.jpg  

A 3. fotó, az első sorban, jobbról az első kép:
Pethes Imre (1864–1924) drámai színész Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című színdarabjának főszerepében a Nemzeti Színházban 1904. szeptember 26-án.

Forrás: https://picryl.com/media/pethes-imre-cyrano-de-bergerac-2-0917ce  

A síremlékről készült képek: saját fotók


Az életrajzi adatok forrásai:

– Magyar Életrajzi Lexikon – "Pethes Imre" címszó / "Pethes Sándor" címszó / "Csorba Géza" címszó:

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/  

– Magyar Színművészeti Lexikon (1929–1931, szerkesztő: Schöpflin Aladár):
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/30/30275.htm  

– Filmhíradók Online:
"Pethes Imre síremlékének avatása – 1930. november 1."

https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=9479


A sírhely és síremlék adatainak forrásai:

Nemzeti Örökség Intézete:
https://intezet.nori.gov.hu/public/nemzeti-sirkert/budapest/fiumei-uti-sirkert/pethes-imre-kechkemeti  

Köztérkép:
https://www.kozterkep.hu/27692/pethes-imre-siremleke  

A Pallas Nagy Lexikona – "Thalia" címszó:
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/?list=eyJxdWVyeSI6ICJcdTAwZTFzemthZlx1MDBlOWxcdTAwZTlrIn0