Rólam

Dévényi Ildikónak hívnak, magyar színháztörténeti értékek megőrzésével foglalkozom.
A történetem dióhéjban: 2005-ben csatlakoztam az akkor kétesztendős "Színészkönyvtár" nevű, nonprofit módon működő honlap egyszemélyes csapatához.
A "Színészkönyvtár" megálmodója Takács István volt, munkáját tekintve tanár-grafikus, szabadidejében pedig régi, már nem élő magyar színházi emberek életmozaikjait gyűjtötte össze, és ezek mentén írta meg az életrajzukat, sokuk emlékét a feledés homályából így a köztudatba emelve ismét. Engem kislány koromtól magával ragadott az emberi életsorsok világa, a "Színészkönyvtár"-ban olvasható életrajzok pedig mágnesként vonzottak magukhoz. Lelkesen felajánlottam Takinak, hogy csatlakozom a tevékenységéhez – ezt először korrektorként tettem meg, majd a szervezésben, kutatásban és az életrajzok írásában is részt vettem.
Szeretetteljes együttműködés volt ez Takival, aki 2021-ben lezárta földi útját, és csatlakozott az Égiek Társulatához. Jómagam pedig azóta is folytatom a kutatást, a színháztörténeti emlékek gyűjtését, rendszerezését, és így a megőrzésüket az utókor számára.
S mivel mind a színház, mind a kulturális élet világa rendkívül színes és szerteágazó, e honlapon teret kapnak azok is, akik nem feltétlenül színházi közegben alkottak. Azonban munkásságuk, életművük ugyanolyan jelentős, mint azoké, akik játékukkal, vagy éppen szerzői, rendezői, direktori tevékenységük által gyarapították az életünket.
Ami pedig mindezen túl fontos: ezen honlapot és minden kapcsolódó tevékenységet azért is csinálok, mert nagyon hiányzik Taki… és az a kedves-lélekemelő, végtelenül szeretetteljes együttműködés, amit Vele megélhettem. Hiányzik a "Színészkönyvtár"… és nagy szükségem van arra az életérzésre, amit Taki által lehetőségem lett megtapasztalni. A "Magyar Színháztörténeti Értékőrző" honlap hivatott ezt némileg pótolni számomra, gyógyítani a sebeimet, simogatni a lelkemet – és lüktetésben tartani azt a varázslatos légkört bennem és körülöttem, amelyben jóleső érzésekkel tudok létezni.
A honlap soha nem lesz "a Színészkönyvtár", én soha nem leszek "a Taki", és nem vagyok színháztörténész sem, csupán egy lelkes autodidakta kutató, aki különös vonzalmat érez a letűnt idők iránt – azonban bízom abban, hogy a honlapon fellelhető, összegyűjtött információk talán nagyjaink életútjának és művészi, vagy egyéb tevékenységének feltárását célzó, további kutatások alapjául szolgálhatnak.
Tisztelettel osztom meg tehát leendő Olvasóimmal saját kis intim világom egy fontos részét, s engedek ebbe betekintést a kedves Érdeklődőknek is.
