Egressy Árpád - színész

2025.12.18


A neves Egressy színészdinasztia legifjabb tagja Egressy Árpád (Buda, 1837. március 23. [keresztelés]  Pest, 1869. január 30.) színész, aki nagyon fiatalon, csupán 31 esztendősen csatlakozott az Égi Társulathoz. Sírhelyét, ha van, egyelőre nem sikerült felkutatnom, s úgy tűnik, kép sem maradt fenn Róla. 


Árpád vidéki színészként kezdte pályafutását, 1866-ban elvégezte a Színművészeti Akadémiát, majd ugyanez év március 28-án a Nemzeti Színház szerződtetett tagjává lett. Korai halálát betegség okozta.

"A Nemzeti Színház egy tehetséges fiatal tagot vesztett el: Egressy Árpádot – a feledhetetlen nagy művész ifjabb fiát – ki a drámára jó alakkal, szép hanggal és tehetséggel bírt. Fájdalom, nem volt ideje tehetségét kifejteni, sokkal korábban hunyt el, semhogy maga után hírt hagyhatott volna. A színi tanodából kilépve nőül vett egy fiatal lányt, ki aszkórban szenvedt, s azóta folyvást betegeskedett ő maga is. Elébb elhunyt kis gyermekök, aztán néhány hét előtt a nő, most vasárnap reggel pedig ő maga. Rövid és szomorú életsorsa valóban részvétre méltó" – olvasható a rövid nekrológ a "Szegedi Hiradó" 1869. február 4-ei lapszámában.


Családtagjainak síremléke a Fiumei úti Sírkertben látogatható.

A sír pontos helye: 

Budapest, Fiumei úti Sírkert
Parcella, szakasz, sor, sír:
29/1, N/A, 2, 9

(A sírhely és síremléke 2001 óta védetté nyilvánított.)

Az itt nyugvók:

– Árpád édesapja: Egressy Gábor (1808–1866)
– Édesanyja: Egressy Gáborné Szentpétery Zsuzsanna (1816–1888)
– Nővére: Egressy Etelke (Etelka – férjezett nevén: Telepy Károlyné; 1834–1909)
– Bátyja: Egressy Ákos (1832–1914) – jelképes síremlék (eredeti sírja az Új Köztemetőben volt, azonban a sírt sajnos idővel felszámolták)


Egressy Gáborról bővebben itt olvashatnak:

Egressy Gábor drámai színész, rendező, direktor, műfordító

Árpád bátyjáról, Ákosról pedig itt található megemlékező írás:

Egressy Ákos színész, színigazgató, író



A KÉP ÉS FORRÁSA:

A kép: A Pesti Nemzeti Színház

A kép alkotói:

Martens aquatintája, Kuwasseg rajza
Szerkesztett kép: A feliratot jómagam illesztettem a képre

A kép forrásai:

Takitól kaptam sok évvel ezelőtt, de itt is megtalálható:

Erkel Ferenc-segédanyag
(Nálam csak a böngészőbe bemásolva nyílik meg a link):

chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://soltizeneiskola.hu/wp-content/uploads/2010/10/erkel-segedanyag.pdf

AZ ÉLETRAJZI ADATOK FORRÁSAI:

Magyar Színházművészeti Lexikon (Főszerkesztő: Székely György) – "Egressy Árpád" szócikk:
https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz06/18.html  

Magyar Színművészeti Lexikon (1929–1931; szerkesztő: Schöpflin Aladár) – "Egressy Árpád" szócikk:
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/22/22993.htm   

Wikipedia – "Egressy Árpád" szócikk:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Egressy_%C3%81rp%C3%A1d  

Anonim: Rövid hír – "Szegedi Hiradó", 1869. február 4., 11. évfolyam, 10. szám

Anonim: Rövid hír – "Nefelejts", 1869. február 7., 11. évfolyam, 6. szám 

Share